Lassan elkészül az ország harmadik Árpád-fürdője

cementkötésű lap

Székesfehérvár és Békéscsaba után Budapesten is lesz Árpád-fürdő – a Csillaghegyi Strandfürdő területén megvalósuló beruházás végén 11 medence fog a felfrissülni vágyók rendelkezésére állni. Az alábbiakban bemutatjuk az elmúlt évek egyik legnagyobb fürdőfejlesztését, majd a beépítésre kerülő speciális gipszkartont is.

A Római strand után a csillaghegyi a főváros második legrégebbi strandja, amely végre megújul - a hárommilliárdos, 7000 négyzetméteres beruházás alapkövét 2017 januárjában tették le. A fürdő, amely nevét a szóbeszéd szerint a környéken elhantolt honfoglaló vezérről, Árpádról kapta, várhatóan az év végén kerül átadásra. A beruházás a főváros fürdőfejlesztési programnak része, amelynek keretein belül Budapest újabb egész évben nyitva tartó fürdővel gazdagodik. Nem csak a wellness-szolgáltatások köre bővül, az új medencék utánpótláskorú sportolókat is ki fognak szolgálni.

Egy ilyen nagy volumenű, sokak számára készülő komplexum messze nem mindegy, hogy milyen alapanyagokkal és termékekkel kerül építésre.

Lassan elkészül az ország harmadik Árpád-fürdője
Lassan elkészül az ország harmadik Árpád-fürdője

A csillaghegyi strandfürdő egyik kültéri medencéje. A kész létesítmény összesen 11 medencének fog otthont adni

A belső térnek, így az álmennyezeteknek is magas páratartalmat kell majd elviselniük penészedés nélkül – ebben az esetben pedig nem mindegy, milyen gipszkarton lapokat építünk be. A választás végül egy olyan termékre esett, amely nemcsak remek paraméterekkel bír, a felhasználást is nagy mértékben megkönnyíti.

Ez nem más, mint a Siniat NIDA Hydro nevű lapja, amely kültérre az bejárat előtetőjének alsó burkolataként, beltérre pedig nedvességnek ellenálló álmennyezetként került beépítésre. A mintegy 700 m2-nyi lap C3 korrózióosztályú CD60 mennyezeti profilokkal lett rögzítve.

Balogh György, a Siniat szakértője szerint jó a termék visszhangja, amit többek között a kivitelezés könnyebbségének köszönhet. A lapok beépítésének nincs különösebb szerszámigénye, mivel gk-késsel vághatók – a kivitelezés ennek megfelelően gyors, az Árpád Forrásfürdő esetén közel egy hónap alatt végbement. 
Lassan elkészül az ország harmadik Árpád-fürdője
Lassan elkészül az ország harmadik Árpád-fürdője

Az álmennyezet kialakítása

Minek is köszönhető még a Hydro növekvő népszerűsége? Az első dolog, ami szembeötlik, hogy kültéri és beltéri alkalmazásra is megfelelő, ezzel a cementkötésű lapok remek alternatívája. Nemcsak jelentősebb könnyebb (10,8 kg/m2), vízfelvételi képessége is rendkívül alacsony, 3% alatti, amelyet üvegszálas alapú bevonatának, illetve a magjához hozzáadott, vízfelszívódást, penész kialakulását csökkentő, tűzállóságot megnövelő adalékoknak köszönheti. A nagyon alacsony vízfelvételi érték további előnye a minimális mértékű lineáris tágulás, aminek köszönhetően a megszokott 7 méter helyett elegendő 15 méterenként dilatációkat elhelyezni. A NIDA Hydro lapok kiválóan mérettartók, könnyen megmunkálhatók, és teljesítik az EN 15283-1 szabvány követelményeit.

Lassan elkészül az ország harmadik Árpád-fürdője
Lassan elkészül az ország harmadik Árpád-fürdője

A Siniat egyik legnépszerűbb terméke, a NIDA Hydro

Kültéri felhasználásnál fontos kiemelni, hogy a műszaki előírásoknak történő megfeleléshez elengedhetetlen a többi, erre a célra kifejlesztett termékkel történő beépítés. A rendszer további elemei a NIDA Hydromix kész hézagológipsz, a rendszerhez tartozó üvegszálas szalag, a külső környezeti tényezőknek ellenálló profilok és szabvány szerinti fém tartozékok. (A választható profilok: standard NIDA profil (C2 osztály), NIDA Hydro C3 profil és NIDA Hydro C5 profil, speciális NIDA Hydro C4 lemezcsavar.)

Összességében kijelenthetjük, hogy a NIDA Hydro lap a hagyományos cementkötésű lapok remek alternatívája. Nemcsak a vízfelvételi értéke rendkívül alacsony, jó mechanikai tulajdonságokkal is bír, emellett pedig könnyen be is szerelhető – nem csoda, hogy ilyen magas presztízsű beruházásoknál is előnyben részesítik.

Hívjon fel most!

SEGÍTSÉG A PROJEKTHEZ

Hívjon fel most!

Nem biztos abban, melyik cementkötésű lapot válassza a projektjéhez és további információra van szüksége?

Kérjen visszahívást a Technikai Tanácsadónktól.

KÉRJEN TECHNIKAI SEGÍTSÉGET MOST >

Gyakorlati Tanács

Olvasson többet mindegyik cementkötésű lapról és válassza ki, melyik a legmegfelelőbb a projektjéhez.